Karika Zsolt pályafutása során a Schwarzkopf Professional csapatához való csatlakozásával tanulta meg a legfontosabb dolgokat, melyek emberileg és szakmailag is fontos mérföldkövet jelentenek életében: a kollégái elfogadását, egy profi csapat létrehozását együttes erővel, szakmai alázatot, valamint a közös munkában való gördülékeny együttműködést. Számára a Schwarzkopf Professional a múlt, jelen, jövő.

TABUKTÓL mentesen

 

Elképesztő összetartás jellemzi a Schwarzkopf Professional közösséget. Álmában nem gondolja az ember, hogy egy márkaváltás után szeretettel és tárt karokkal fogadják. Ilyen emberi hozzáállást megtapasztalni döbbenetes és egyben felemelő.  Már tudom: ÉN IDE TARTOZOM.

A háttér: annak idején volt egy váltás, mikor úgy érezte, hogy ki kell próbálnia magát más cégnél is, ám a sors úgy hozta, hogy pár hónap elteltével mégis visszahúzott a szíve. 

Mikor visszatértem, egy kollégám mondott egy nagyon szép mondatot, ami meghatott: TI IDE TARTOZTOK! - elevenítette fel Karika Zsolt. 

 

STABILITÁS és BIZTONSÁG, így lehet szabadon alkotni

Karika Zsolt a mindennapokból merít isnpirációt, lendületet és abból, ahogy a vendégei elégedetten távoznak a szalonjából. Látja az önbizalmat, látja a mosolyt a vendégei arcán és ez csodálatos érzéssel tölti el. A Schwarzkopf Professional márka adja meg számára és a szalonban lévő kollégái számára azt a BIZTOS és STABIL hátteret, ami által nap mint nap mosolyt csalhat vendégei arcára szalonjában.

 

A mestefodrásszal készült videóból több mindent megtudhatsz arról, mi mindent adhat a fodrászoknak a Schwarzkopf Professional!

Itt megtekintheted: